Jump to content

Szakértők szerint megéri a legális lakáskiadás

2017. 05. 04. 20:18

Egyre többen vásárolnak befektetési céllal ingatlant és a bérleti piac kifehérítése néhány év alatt nagyobb bevételt jelenthet az államnak, mint az a kétmilliárt forint, amelyről lemond az eho eltörléséve.

2017-ben az évi egymillió forint bevétel felett kell megfizetni a 14 százalékos ehot, tehát 83 ezer forintos havi bérleti díjnálnál alacsonyabb összeg kerül a szerződésbe, ha a bérbeadók meg szeretnék úszni az adófizetést. Az eho eltörlése után már csak a bérbeadásból származó bevétel 90 százalékát terheli adó, aminek kulcsa most 15 százalék.

Budapesten a havi bérleti díj átlagosan 135 ezer forint, a tervezett törvénymódosítás után fizetendő adó és járulék 39 ezer forintról 20 ezer forintra csökken. Figyelembe véve, hogy az elmúlt öt évben a bérleti díjak szinte megduplázódtak, a 15 százalékos fizetendő adó mértéke méltányosnak tűnik – mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető elemzője.

Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője szerint sokan a nyugalmuk, biztonságuk érdekében belépnek majd az adózók sorába, a jogilag tiszta helyzet már tud olyan komoly vonzerő lenni, amiért megéri adózni. A fehérítés várhatóan nem jár majd az albérleti díjak további emelkedésével - véli Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat tulajdonosa.

Az, hogy mennyien fognak élni a legális bérbeadási lehetőséggel, az csak fokozatosan, a zsebszerződések megkötésétől számított évfordulók után derül ki. A megkötött szerződés előnye, hogy  bérlőt és a bérbeadót egyaránt védi, az elszámolási vitákra, hátrahagyott tartozásokra, amortizációs károkra és visszatartott kauciókra egyaránt megoldást kínál.

(Forrás: penzugyguru.hu; vg.hu; kép: pixabay.com; FreeDigitalPhotos.net)