Jump to content

Milyen betegségek után jár adókedvezmény?

2017. 02. 08. 12:25

Az adójogi jogszabályok értelmében adókedvezmény illeti meg mindazokat, akik fogyatékkal élnek. Ez többek között a cukorbetegekre is vonatkozik, tehát a témával kapcsolatos tudnivalók ismeretes sokak számára fontos lehet.

Minden olyan hónapban visszaigényelhető a jogszabályban meghatározott összeg, amikor a súlyos fogyatékosság akár egyetlen napra is fennáll. Az összeg a minimálbér 5 százalékának felel meg, amelyet az SZJA-bevallásban lehet visszaigényelni minden érintett hónapra vonatkozóan. Természetesen az adóhatóság ellenőrzi a szakorvos vagy a háziorvos által kiállított igazolást.

Ki számít súlyosan fogyatékosnak?

Az első kérdés, ami felmerülhet, az a jogszabály személyi hatálya, vagyis hogy kik jogosultak a kedvezmény igénybevételére. Az előírások pontosan fogalmaznak, amire a visszaélések elkerülése végett valóban nagy szükség van.

A vonatkozó kormányrendelet az ITT felsorolt betegségek esetében ad lehetőséget az adókedvezményre.

Hogyan igényelhető a kedvezmény, mik a feltételek?

A kedvezmény a súlyos fogyatékosságról szóló igazolás alapján vehető igénybe, amelyet szakambulancia, kórházi osztály szakorvosa, vagy az általuk kiadott dokumentáció alapján a háziorvos állít ki. A 49/2009 (XII.29) EüM rendelet szerint az igazolásnak tartalmaznia kell a személyes adatokat, a súlyos fogyatékosság végleges, vagy ideiglenes voltának megállapítását, utóbbi esetben az igazolás hatályának megállapítását is, a szakorvosi dokumentáció kiadási dátumát, természetszerűleg a kiállítás dátumát, és a kiállító orvos aláírását. Az igazolást nem kell csatolni az adóbevalláshoz, de meg kell őrizni. Visszamenőleg is érvényesíthető a kedvezmény, az elévülési (5 év) időn belül, feltéve, ha már akkor is fennállt a súlyos fogyatékosság.

Ki állapítja meg a fogyatékosságot?

Minden esetben a háziorvos, vagy a betegség sajátosságaiból adódóan érintett szakorvos állítja ki az igazolást.

Mit kell tartalmazni az igazolásnak?

  • Személyazonosító adatok, lakóhely, adóazonosító jel.
  • A szakorvosi dokumentáció kiadásának dátuma.
  • A súlyos fogyatékosság ideiglenes vagy végleges voltára vonatkozó megállapítás.
  • Az igazolás hatályára vonatkozó információk.
  • A háziorvos, vagy a kiállító szakorvos aláírása.

2017-ben az adókedvezmény 6383 Ft. Tehát 2017-ben emelkedett az adható adókedvezmény mértéke, mert a minimálbért is megemelték.

A kedvezményt mindenki csak saját maga után veheti igénybe, és nem lehet egyszerre tartós betegség és súlyos fogyatékosság esetén is élni vele.

A munkáltatónak nagy összegű szociális hozzájárulási adókedvezménye van egészségkárosodott munkavállaló foglalkoztatásakor, gyakorlatilag nem kell pótolólagos járulékot fizetnie a bér felett a minimálbér kétszereséig.

A rehabilitációs járulékon is csaknem egymillió forintot spórolhat a munkáltató. Ha valaki felvesz egy megváltozott munkaképességű munkavállalót, akit elegendő 4 órában foglalkoztatni (és amelynek költsége 700-750 ezer forint), ennyivel kevesebbet kell fizetnie ezen a címen - mondta Honyek Péter adószakértő.

(Forrás: penzugyguru.hu; mti.hu; jogszabalykereso.hu; kép: FreeDigitalPhotos.net)