32 milliárd van kisiskolások kezében
Havi 4 ezer forinttal gazdálkodnak átlagosan a 8-14 éves gyerekek, így együttesen 32 milliárd forint felhasználásáról rendelkeznek önállóan évente - állapította meg a TakarékPont kutatásában, amelyről szerdán közleményben tájékoztatta az MTI-t.
A TakarékPont hálózat kutatása, illetve a hozzá kapcsolódó szociológiai elemzés szerint a diákok legfőbb pénzforrása a zsebpénz, amiből havonta átlagosan 1-2 ezer forintot takarítanak meg. Hogy ez utóbbit miként használják fel, abban nagy szerepet vállalnak a szülők.
A kutatásból kiderült, hogy 2008 óta mintegy 700 forinttal nőtt a gyerekek havi bevétele; az akkori hasonló kutatás szerint ugyanis még 3300 forinttal gazdálkodhattak. A felmérés megállapította, hogy egyre növekszik azoknak a gyerekeknek a száma, akik a zsebpénz mellett bizonyos házimunkák elvégzéséért is pénz kapnak a szüleiktől, valamint egyre többen vállalnak munkát.
Az elemzők rámutattak: a szülői viselkedésminta, például az, ha a kiadások és bevételek nyilvántartására nevelik a gyerekeket, illetve ösztönzik őket a megtakarításra, nagyban befolyásolja az gazdasági orientációjukat. Azok a fiatalok, akik kapnak ilyen jellegű támogatást a szüleiktől, jobban kontrollálják kiadásaikat, és előnyben részesítik a gyűjtögetést a pénzköltéssel szemben.
Az adatok azt mutatják, hogy a serdülőkorúak és az egyetemisták a takarékoskodást alapvető eszköznek tartják céljaik megvalósításához. Egy-egy jól meghatározott cél érdekében kétharmaduk akár fél évig, vagy annál tovább is hajlandó gyűjtögetni
Forrás: MTI Eco
Fotó: Free Digital Photos