Legalább két éve nem volt fizetésemelés
Csaknem 80 százalék azok aránya a NarancsJuice olvasói közül, akik legalább két éve nem kaptak fizetésemelést – derült ki legutóbbi felmérésünkből. Ez a gyakorlatban a fizetés folyamatos csökkenését jelenti, hiszen közben az árak növekedése nem állt meg.
Legutóbb a NarancsJuice arra volt kíváncsi, mikor kaptak olvasóink utoljára fizetésemelést. Az eredmény megdöbbentő lett: a válaszadók 78,48 százaléka ugyanis úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt két évben egy fillérrel sem nőtt bére. Eközben olvasóink 16,27 százaléka számolt be arról, hogy idén kapott fizetésemelést, míg a maradék 5,24 százalék számára tavaly emelkedett utoljára a havi juttatás.
A munka az emberek legnagyobb értéke, melyből természetesen a legnagyobb részt a fizetés teszi ki. Ezért nagyon fontos, hogy az adott munkával elérhető életszínvonal ne csökkenjen évről évre, ami egyedül a fizetés emelésével érhető el.
A legnagyobb problémát ebből a szempontból az infláció jelenti, vagyis az, hogy az általad vásárolt termékek, szolgáltatások ára – a fizetéssel ellentétben – folyamatosan emelkedik. Ugyan a válság során volt olyan európai ország (például Svájc) ahol néhány hónapon keresztül negatív inflációt, tehát az általános árszínvonal csökkenését mérték, ám ez a folyamat sohasem lehet tartós, hiszen a gazdasági növekedés szükséges velejárója az infláció.
Éppen ezért viszont vigyáznunk kell arra, hogy ne csapjon be minket a saját szemünk. A pénz esetén ugyanis hajlamosak vagyunk a szám szerinti, és nem a valós értéket nézni, ezért nem biztos, hogy ténylegesen érzékeljük a fizetésemelés hiányát. Célszerű időről időre kiszámolnunk, hogy a kiadásaink hogyan nőttek a változatlanul álló fizetésünk höz képest, hogy még időben csökkenthessük a költségeinket, és nem kerüljünk adósságspirálba.
Azoknak, akiknek már legalább két éve nem emelkedett a bére, sovány vigaszt jelent, hogy legalább munkájuk van. Számos kutatás bebizonyította, hogy a munkahely elvesztésében nem a fizetés elvesztése a legrosszabb. A depressziót az okozza, hogy az ember ilyenkor haszontalannak érzi magát, amit azok, akik dolgoznak jóval kevésbé éreznek – még ha a fizetésük nem is emelkedik az elvárható mértékben.
Fotó: FreeDigitalPhotos