Jump to content

Befektetéseik miatt aggódnak a kínaiak

2013. 07. 02. 00:00

A kínai befektetők kétharmada meglehetősen aggódik tőzsdei befektetése miatt. Az első félév veszteségei miatt csaknem négymillióan ki is szálltak az értékpapír-kereskedelemből - írja a Cajcsing pénzügyi és gazdasági magazin.

A lap számításai szerint a kínai tőzsdei befektetők átlagosan mintegy 30 ezer jüant (1,1 millió forint) veszítettek az első félében. Minden tizedik befektető 50 százalékot vagy annál is többet veszített, a tőzsdézők 70 százaléka pedig legalább befektetése 10 százalékának volt kénytelen búcsút mondani - derül ki a statisztikákból. A nyereséget elkönyvelők aránya a másik oldalon ennél jóval alacsonyabb: a válaszadók mindössze 16 százaléka nyert 10 százaléknál többet, és alig 5 százalék tudta megduplázni pénzét az első félév során.

A tőzsdei adatok szerint a kelet-kínai Sanghaj és a délkelet-kínai Sencsen város tőzsdéin jegyzett 2466 vállalatból 1500 papírjainak értéke csökkent január és június között. Köztük mindössze 19 vállalat tudott egyszámjegyű veszteséget jelenteni, több mint 200 pedig csődbe ment - sorolja a hivatalos számokat a magazin.

A Cajcsing egy több mint 9200 fős mintával dolgozó közvélemény-kutatást is idéz, amelyben a megkérdezettek 27 százaléka professzionális, fennmaradó része pedig lakossági befektető, a válaszadók 76 százaléka legalább öt éve tőzsdézik. A gazdasági folyamatok érzelmi hatásáról szólva a válaszadók kétharmada fogalmazott úgy: "meglehetősen aggódik" befektetésének sorsa miatt, 23 százalék pedig erős aggodalmának adott hangot, mondván, az összeomlás határán van papírjai miatt. A kilátásokat illetően 60 százalék mondta azt, hogy nagy nyomás alatt érzi magát.

A magazin szerint a tőzsde rossz teljesítménye és a jövőbeli kilátások bizonytalansága miatt az év első hat hónapjában 3,8 millió befektető szállt ki az értékpapír-kereskedelemből. Az ottmaradók a következő hónapoktól várnak jobb eredményeket. A befektetők egyharmada szerint a következő negyedév pozitív változást hoz majd, s mindössze 12 százalék gondolja azt, hogy a jelenleginél is rosszabbra fordul a helyzet.

Forrás: MTI Eco

Fotó: Free Digital Photos