Nem energiatudatosak a magyar családok
Négyből csupán egy család vezet nyilvántartást energiafogyasztásáról, a nagy többség nem is tudja, hogy mennyit fogyasztanak a lakásban található készülékek, viszont ingatlanuk energetikai hiányosságaival már többen tisztában vannak - közölte az OTP Lakástakarék Zrt. a felmérésének eredményét az MTI-vel szerdán.
A magyar háztartások 68 százaléka nincs tisztában az otthonában található háztartási gépek energiafogyasztásával, annak ellenére, hogy az egyre növekvő rezsikiadások mind nagyobb terhet jelentenek a családok költségvetésének.A rezsi csökkentését legtöbben - a megkérdezettek 30 százaléka - a készülékek karbantartásával igyekszik elérni. A gyakorlatban ez nem jelent mást, mint a hűtőgép időszakos leolvasztását. A megkérdezettek 22 százaléka pedig a töltőberendezések kikapcsolásával spórol.
A megkérdezettek kétharmada nyilatkozott úgy, hogy ismeri lakóhelye épületének szigetelési jellemzőit, illetve annak gyengeségeit. Így azt is tudja, hogy a falak hőszigetelésével, ablakcserével és a fűtés korszerűsítésével lehetne tovább csökkenteni a rezsit.
Az OTP Lakástakarék korábbi felmérése szerint, a magyar háztartások 55 százalékánál a rezsi a teljes éves háztartási kiadás 25-50 százalékát teszi ki.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.
A legtöbb pénzt az internetre költjük, de a tévé előtt töltjük a legtöbb időt
2023. 02. 01. 10:11
Háztartásonként több mint 18 ezer forintot költünk médiára havonta – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hiánypótló kutatásából. A felmérés szerint átlagosan napi 300 percet tévézünk és