IMF-tárgyalások: a magyar fél szeptemberben folytatná
A magyar fél továbbra is az IMF/EU-tárgyalások szeptemberi folytatásával számol - tudta meg a Világgazdaság Online hétfőn.
A magyar tárgyalódelegáció továbbra is azzal számol, hogy a felek tartják magukat a korábban eldöntött menetrendhez, és szeptemberben folytatódnak a megbeszélések - közölték a hírportál megkeresésére Varga Mihály főtárgyaló, tárca nélküli miniszter irodáján. Tájékoztatásuk szerint "folyamatos a kapcsolattartás" a tárgyalásban résztvevő szereplők között.A Nemzetközi Valutalap (IMF) külkapcsolati igazgatója, Gerry Rice a múlt héten az MTI érdeklődésére közölte: az IMF kapcsolatot tart a magyar kormánnyal és az Európai Bizottsággal, de még nem tűzött ki dátumot, hogy mikor folytatódnak a júliusban megkezdett érdemi tárgyalások a hitelprogramról.
Az igazgató emlékeztetett arra, hogy a júliusi tárgyalások konstruktívak voltak. A párbeszéd folytatódni fog, a megállapodáshoz azonban egyetértés kell néhány meghatározott gazdaságpolitikai területen, beleértve a költségvetés tervezett megerősítésére szolgáló kiegyensúlyozott, fenntartható intézkedéseket és a szerkezeti reformokat, amelyek támogatnák a gazdasági növekedést - tette hozzá.
A júliusi tárgyalási forduló végén Orbán Viktor kormányfő közölte, hogy az Európai Unió és a IMF delegációja szeptemberben tér vissza Magyarországra.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.
A legtöbb pénzt az internetre költjük, de a tévé előtt töltjük a legtöbb időt
2023. 02. 01. 10:11
Háztartásonként több mint 18 ezer forintot költünk médiára havonta – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hiánypótló kutatásából. A felmérés szerint átlagosan napi 300 percet tévézünk és