A több lábon állásra esküsznek a leendő nyugdíjasok
A nyugdíj elõtt állók többsége számára a legfontosabb, hogy több forrásból legyen bevételük idõs korukban – derül ki az egyik, Magyarországon is tevékenykedõ nemzetközi biztosítótársaság legfrissebb kutatásából.
A kilenc országban végzett kutatásból kiderül, hogy a válaszadók valamivel több mint 30 százaléka saját készpénzes megtakarítással rendelkezik, amelyet nyugdíjas éveire tett félre, 40 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy valamilyen hosszú távú megtakarítási formával rendelkezik.
A kilenc országban végzett kutatás valamennyi válaszadójának egynegyede életbiztosításból fedezi majd a nyugdíjas éveinek kiadásait. Ez az arány Magyarországon valamivel több mint 33 százalék. Mindez azt jelenti, hogy míg az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Hollandiában, Lengyelországban, Németországban, Spanyolországban, Svédországban és az Egyesült Államokban élő nyugdíj előtt álló válaszadók közül átlagosan minden negyedik rendelkezik életbiztosítással, és várja attól a nyugdíjas évei anyagi jólétének biztosítását, addig Magyarországon minden harmadik válaszadó gondolja ugyanezt.
A kilenc országban élő nyugdíj előtt állók egyötöde pedig részvényekben tartja a nyugdíjas évekre szánt megtakarításait. Kissé aggasztó azonban az a tény, hogy szintén a válaszadók egyötöde a saját házára, lakására is úgy tekint, mint a nyugdíjas évek kiadásainak fedezésére szolgáló pénzforrás. Természetesen a családi ház vagy lakás egy biztos garancia, a legstabilabb vésztartalék, ugyanakkor annak eladása csak legvégsőbb esetben célszerű.
Talán meglepő lehet elsőre, de igaz, hogy ugyan a Magyarországon élő válaszadók az állami nyugdíjat a többi országhoz mérten igen nagy arányban említették anyagi forrásként nyugdíjas éveikre, ám Németországban, Spanyolországban és az Egyesült Államokban ennél is nagyobb arányban említették az állam által biztosított juttatást.
A magyar válaszadók 13,4 százaléka azonban úgy nyilatkozott, hogy semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással nem rendelkezik. Ez az adat önmagában aggasztó ugyan, de korántsem meglepő tény, a Magyarországon végzett hasonló kutatások is eredményei is ezt jelzik. A meglepő az, hogy ehhez hasonló arányt egyetlen másik, a kutatásban résztvevő ország sem produkál. Még Spanyolországban is jelentősen alacsonyabb, 9,2 százaléknyi azok aránya, akik semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással nem rendelkeznek.
Tény, hogy a magyar gazdasági helyzet egészen eltér egy német, angol vagy amerikai gazdasági helyzettől, ezért nem is lehet összehasonlítani az egyes országokban élő nyugdíj előtt állók anyagi helyzetét, jövőbeni kilátásait, mindenesetre érdekes lehet kicsit kitekinteni, és körülnézni, hogy hogyan is élnek a hasonló korú emberek más országokban.
Fotó: FreeDigitalPhotos
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.
A legtöbb pénzt az internetre költjük, de a tévé előtt töltjük a legtöbb időt
2023. 02. 01. 10:11
Háztartásonként több mint 18 ezer forintot költünk médiára havonta – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hiánypótló kutatásából. A felmérés szerint átlagosan napi 300 percet tévézünk és