A Szigeten is aktív a fogyasztóvédelem
Szerdától ellenőrzik a fogyasztóvédelmi felügyelők a Sziget fesztiválra kitelepült vendéglátóhelyeket, az előző napokban tájékoztatókat tartottak a kereskedőknek - mondta Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője az MTI-nek szerdán, a fesztivál helyszínén.
Szerda reggel óta 49 vendéglátó egységet ellenőriztek a Fővárosi Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének munkatársai. Összesen 16 esetben tapasztaltak kisebb hiányosságokat, jellemzően az árak, illetve a mennyiség feltüntetésével kapcsolatosan - közölte Fülöp Zsuzsanna.A szóvivő kiemelte: két esetben előfordult, hogy a próbavásárláskor kevesebbet adtak a kért mennyiségnél. Egy esetben nem kapott nyugtát a vevő, ezt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak jelzi a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések során a felügyelők vizsgálják az árak és a kiszolgálási mennyiség feltüntetését, a mérőeszközök hitelességét, illetve a próbavásárlásokkal a nyugtaadást, és azt, hogy a megfelelő mennyiséget kapja-e meg a fogyasztó.
Ellenőrzik a mutatványos berendezések üzemeltetőit is. Ezeknél kilencből egy esetben tapasztaltak kisebb hiányosságot, ennek pótlása még szerdán megtörténik - mondta Fülöp Zsuzsanna. A jogsértéseket jegyzőkönyvben rögzítik. Ha kis- és középvállalkozások első esetben követnek el kisebb jogsértést, akkor a hatóság nem szab ki bírságot. Indokolt esetben eljárást indítanak, a törvény szerint 15 ezertől elvileg több millió forintig terjedhet a bírság - fejtette ki a szóvivő.
Az ellenőrzések folyamatosak, egészen vasárnap estig. Összesen körülbelül háromszáz ellenőrzés várható. A csaknem harminc felügyelő párban végzi a próbavásárlásokat. Sok vendéglátóhely csak az esti órákban nyit ki, de olyankor is lehet fogyasztóvédelmi ellenőrzésekre számítani, éjszaka és a hajnali órákban is felbukkanhatnak a fogyasztóvédelmi felügyelők - tette hozzá.
Egy meglepő felmérés szerint nőttek a magyarok megtakarításai (x)
2023. 12. 15. 17:04
Idén átlagosan 40 616 forintot, az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többet tettek félre havonta azok a magyarok, akik tudtak megtakarítani.
EY: a világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt
2023. 02. 27. 09:59
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára meghaladta a 8 ezermilliárd dollárt, 2021-hez képest 10 százalékkal emelkedett - derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss
Kuponokkal spórolnak a magyarok
2023. 02. 20. 11:46
Min tudunk még spórolni? Szinte mindenkit érint hazánkban a kérdés, hiszen az inflációnak „köszönhetően” ma már a legalapvetőbb termékek ára is jóval magasabb, sokak számára szinte megfizethetetlen. Ez a helyzet
Nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
2023. 02. 14. 08:50
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy
Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium
2023. 02. 01. 10:17
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.
A legtöbb pénzt az internetre költjük, de a tévé előtt töltjük a legtöbb időt
2023. 02. 01. 10:11
Háztartásonként több mint 18 ezer forintot költünk médiára havonta – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hiánypótló kutatásából. A felmérés szerint átlagosan napi 300 percet tévézünk és