Jump to content

Welt: Percenként 2 forintos telefonadó jöhet

2012. 04. 23. 00:00

A magyar kormány szándéka az, hogy percalapú új adónemet vessen ki a hazai telefonbeszélgetésekre – a német Welt Online cikke szerint a kabinet szándékai alapján egy perc beszélgetést 2 forintos mértékű adó terhelnek. Az sms-ekre az értesülések alapján ehhez hasonló összeggel terhelnék.

A Welt információi nem tartalmazzák az internetezés esetleges megadóztatását – ennek lehetőségét a múlt héten az Origo.hu cikke vetette fel. A kabinet terveivel kapcsolatban Brüsszel már ezen a héten vizsgálatot fog indítani – olvasható a német lap internetes kiadásában. A portál arra is felhívja a figyelmet, hogy egyfajta, a telekomszektort sújtó különadó már jelenleg is érvényben van, amely évente 61 milliárd forintot jelent a költségvetés számára, illetve amelynek ügye jelenleg az Európai Bíróság előtt van.

A Welt információi alapján Magyarország kormánya mintegy 170 millió euró bevételt kíván eszközölni az új telefonos adó bevezetésével, amely átszámítva körülbelül 51 milliárd forintot tesz ki. Az adó bevezetésének időpontja az idei év júliusa lehet, ám az egyelőre nem tudható, hogy a kormány időszakos (egy vagy két éves) adóformát, vagy korlátlan időre szóló intézkedést vezetne be.

A Welt az adóötlet kapcsán a következőképp fogalmaz: „Magyarország ezzel ismét kiélezi a feszültséget az Európai Bizottsággal és a Telekom szolgáltatókkal. Úgy tűnik, a magyar kormány nem hátrált meg az eddigi brüsszeli ellenlépésektől”. A Napi Gazdaság értesülései szerint viszont csak hívásonként kellene 2 forintot fizetnünk, ami hozzávetőleg napi 5-10 hívással számolva évente 3600-7200 forintot jelentene a felhasználóknak. A német lap verziója tehát jobban fájna a hosszabban beszélőknek, utóbbi arányosan inkább a költségtakarékossági okokból több rövid hívást kezdeményezőket sújtaná.