Jump to content

Jön az internetadó?

2012. 04. 20. 00:00

A Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatot nyújt be a kormánynak, amelyben a vezetékes és a mobiltelefonálás, illetve az internetes adatforgalom adóztatását javasolja. A minisztérium tervei alapján az új adónemek révén mintegy 40-50 milliárd forintnyi pluszforrás folyhatna be a központi költségvetéshez – olvasható az Origo hírportálon.

A portál értesülései alapján a kabinet a jövő szerdai kormányülésen fogja elfogadni az új konvergenciaporgramot, amelyet április 30-ig az illetékes brüsszeli szerveknek is meg kell küldeni. A kormány feladata az, hogy az idei évvel kapcsolatban befoltozzon egy 150 milliárd forintos költségvetési lyukat, a következő évben pedig egy 400 milliárd forintos hiányt kell kiküszöbölni. Erre az Európai Bizottság szerint a kormány 2012-es és 2013-as deficitcéljának tartása érdekében van szükség.

Az ennek megvalósítása érdekében felvetődött javaslatok között az Origo szerint a vezetékes és mobiltelefonálást , internetforgalmat sújtó adónem is felvetődött, amelyből a kormány 40-50 milliárd forintnyi pluszforrásra kíván szert tenni. Az adó működése állítólag a sárgacsekkadóhoz lenne hasonló, tehát az a felhasználókat sújtaná, viszont a szolgáltatók számláznák ki és szednék be azt. Az Origo forrásai az adó lehetséges mértékéről egyelőre nem rendelkeztek biztos információkkal.

Az Origo úgy tudja, az elgondolásokat az NGM megosztotta az Európai Bizottság küldöttségével is, amely hétfőn és kedden járt Budapesten. A bizottság arra kérte az NGM stábját, hogy részletes számításokkal támassza alá, hogy az egyes intézkedésekből remélt bevétel megalapozott.