Jump to content

Bizottság vizsgálja a Melév privatizációját

2012. 04. 17. 00:00

Kedden megtartotta első ülését a Malév és a Budapest Airport privatizációját vizsgáló parlamenti bizottság – a testület munkarendjét, illetve a meghallgatandó személyek listáját a következő ülésen fogják kialakítani.

A vizsgálóbizottság létrehozását eredetileg Budai Gyula, a korábbi elszámoltatási kormánybiztos kezdeményezte az idei év márciusában. A testület feladata az, hogy vizsgálja a „Malév és a Budapest Airport szocialisták és szabad demokraták általi privatizációját”, illetve az előző kormányok azon intézkedéseit, amelyek esetlegesen a cég jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását idézték elő. Ezzel összefüggésben vizsgálják a döntéshozók felelősségét is.

Kedden számos olyan módosítót tárgyalt a bizottság, amelyek terjedelmüknél fogva nem tették lehetővé a munkarend és a meghallgatandó személyek keddi kiválasztását. Emiatt a bizottsági elnök, a fideszes Varga István kezdeményezésére ezekről a következő május 9-i ülésen döntenek majd.

A parlament határozata alapján a testületnek olyan vizsgálatot kell lefolytatnia, amely bemutatja a 2004 és 2006 közötti állami tulajdonban lévő Malév-részvények értékesítésének módját. További kérdés, hogy a Malév későbbi visszaállamosítási feltételeket milyen elvek mentén alakították ki. Emellett az is felvetődik, hogy a szerződésekben miként hoztak létre olyan záradékot, amelynek értelmében a Malév csődje fizetési kötelezettséget ró a BA-ra.