Jump to content

Magán-nyugdíjpénztárak: további döntési helyzet a visszalépések után

2012. 04. 12. 00:00

Mindazoknak, akik eddig kitartottak magán-nyugdíjpénztári tagságuk mellett, március 31-ig kell újra döntést hozniuk arról, hogy a tavaly év végén ismét megváltozott törvényi szabályozás mellett is fenntartják-e tagságukat.

Március végével lezárult az az időszak, amíg a magán-nyugdíjpénztári tagok visszaléphettek az állami nyugdíjrendszerbe. A tagok döntő része a maradás mellett döntött, mindössze egynegyedük hagyta maga mögött pénztárát. A Stabilitás Pénztárszövetség által közölt adatok szerint a visszalépéseket követően továbbra is az ING Nyugdíjpénztár magán-nyugdíjpénztári ágazata a legnagyobb szereplő a magán-nyugdíjpénztári piacon. A 10 000 főnél nagyobb taglétszámmal rendelkező pénztárak közül az ING-nél volt a legalacsonyabb a visszalépési arány.

A maradó pénztártagok egy része ugyanakkor további döntés előtt áll, hiszen több pénztár – közöttük jelentős tagsággal rendelkezők is – azt jelezte, hogy megszünteti működését. Ezek közé tartozik például az Aegon, az Erste vagy a Quaestor is. E pénztárak tagjai át kell, hogy jelentkezzenek egy másik magánkasszához a közeljövőben, amennyiben nem szeretnék, ha magán-nyugdíjpénztári megtakarításuk az államkasszába kerüljön át. A megfelelő pénztár kiválasztásához több tényezőt célszerű figyelembe venni. Először is célszerű olyan pénztárat választani, amely már deklarálta azt, hogy a megváltozott körülmények között is tovább működik. Ez talán a legfontosabb szempont, ám ezen kívül érdemes figyelembe venni a maradás költségeit (ezeket a legtöbb pénztár már publikálta), valamint úgy választani, hogy minél tőkeerősebb, stabilabb pénzügyi háttérrel működő pénztárat válasszunk, ahol a tagok száma is magas. A költségek és egyéb tényezők között alábbi táblázatunk segít eligazodni.

Magánnyugdíjpénztár

Taglétszám *

Egy tagra jutó költség évente**

Mi lett vele?

ING

16 226

4000

Fennmarad

OTP

13 076

60 000

Fennmarad

Szövetség (Allianz)

8 464

2012-ben 0

Fennmarad

Budapest

2 305

Egyelőre 0

Fennmarad

AXA

10 939

Nem ismert

Döntés folyamatban

Dimenzió

3 521

Nem ismert

Döntés folyamatban

Pannónia

3 503

20 000

Döntés folyamatban

MKB

3 348

Nem ismert

Döntés folyamatban

Aranykor

3 148

Nem ismert

Döntés folyamatban

** 2012. április 5-6-án
Forrás: Stabilitás, Portfolio.hu


Az átjelentkezést akkor is érdemes megfontolni, ha – bár a nyugdíjpénztár fennmaradt – a pénztártag túl drágának tartja a jelentkező költségeket és / vagy a túl kis létszám miatt a pénztár megmaradása is veszélybe kerülhet a jövőben.

S hogy mit kell tenni az átjelentkezés érdekében?

A megszűnő pénztár a végelszámolás megkezdésétől 30 napon belül postai levélben kell, hogy értesítse tagjait a pénztár jogutód nélküli megszűnéséről, akiknek ezt követően 30 napjuk van arra, hogy nyilatkozzanak, melyik pénztárba kívánnak átlépni; ezt követően a megszűnő magánnyugdíjpénztár természetesen a tag vagyonát is a megjelölt pénztárba utalja.

Évgyűrűk

Beolvadt

Generali

Beolvadt

Postás

Beolvadt

Aegon

Végelszámolás

Életút

Végelszámolás

Erste

Végelszámolás

Honvéd

Végelszámolás

Quaestor

Végelszámolás

Vasutas

Végelszámolás


A döntést mindenkinek magának kell meghozni, de érdemes megfontolni egy pénzügyi tanácsadóval való személyes konzultálást is.