Jump to content

Kerekasztal: szükséges a nemzeti légitársaság

2012. 04. 05. 00:00

A Mathias Corvinus Collegium csütörtökön a Budapesti Corvinus Egyetemen rendezte meg a „A Malév újratöltve, avagy a nemzeti nagyvállalatok létjogosultsága” című kerekasztal-beszélgetést. Ezen a résztvevők úgy vélték: van igény egy Budapest-központú nemzeti légitársaságra, amelynek azonban nem feltétlenül kell teljes egészében állami tulajdonban működnie.

Az MCC rendezvényének meghívottjai ismert üzletemberek és nagyobb cégek vezetői voltak – a beszélgetésen szó esett a nemzeti nagyvállalatok szükségességéről és a piacgazdaság magyarországi működéséről.

Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Malév korábbi elnöke leszögezte: a nemzeti légitársaságra lenne állami igény is, hiszen az társadalmi hasznot realizál. Ennek ellenére, kérdéses, hogy van-e olyan üzleti modell, amelynek segítségével egy Budapest-központú nemzeti légitársaság állami támogatás nélkül lenne fenntartható.

A beszélgetésen Tombor András, a Mathias Corvinus Collegium alapító kurátora rámutatott: nem érdemes újra létrehozni a Malév korábbi üzemeltetése során kialakult problémahalmazt. Kürti Sándor, a Kürt Zrt. elnök-tulajdonosa szerint e kérdésben rendszerszerű gondolkodásra van szükség, tehát az állami nagyvállalatok szükségességéről kell véleményt alkotni. Egy állami cégnek még nulla profit esetén is megéri a gazdasági jelenlét, hiszen így a közteher-befizetéshez kapcsolódó költségét egyik zsebéből a másikba teheti. Ez egy magáncég esetén tisztán kiadási tétel – érvelt az üzletember.

Szarvas Ferenc a kerekasztal-beszélgetésen kiemelte, hogy egyes szolgáltatások ellátására kizárólag az állam képes, hiszen a piaci szereplők nem vállalják el azokat – ilyen például a vasúti infrastruktúra területe is. „Az állam jelenléte a gazdaságban gazdálkodóként szükséges akkor is, ha az adott területen torzított a piac, és tekintetbe kell venni az össztársadalmi hasznosságot is” – magyarázta a szakember.