Jump to content

Forinthitelt adnak a takarékok

2011. 10. 04. 00:00

A Takarékbank forinthitel-konstrukciót dolgozott ki a devizahitelek végtörlesztésére: a december végéig 10-11 százalékos kamattal fognak forinthitelt kínálni azoknak, akik élni kívánnak a törvényben biztosított lehetőséggel.

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) kedden közleményt adott ki, amely szerint „a szövetkezeti hitelintézetek december végéig 10-11 százalékos hiteldíjjal kínálnak forinthitelt a devizahitelt végtörleszteni készülőknek, és arra számítanak, hogy a végtörlesztési lehetőségnek köszönhetően visszanyerik korábban elvesztett ügyfeleik egy részét”.

„A közel 600 milliárd forintos szabad forintforrás, az előírt 8 százaléknál több mint kétszer akkora átlagos tőkemegfelelés és az összes magyarországi bankfiók 40 százalékát kitevő kirendeltség-hálózat támogatja a takarékok idei lakossági hitelezési terveit” – olvasható a közleményben. Az OTSZ szerint a forinthitel árazása átlátható lesz: a kamatot az irányadó bankközi kamatlábhoz, a hat hónapos BUBOR-hoz fogják kötni. Ehhez igazodva fél évente változhat a kamatláb.

A Takarékbank által kidolgozott konstrukciót nem száz százalékban egységes feltételekkel fogják kínálni a szövetkezetek, hiszen azok saját döntési mozgástérrel rendelkeznek. Varga Antal, az OTSZ ügyvezetője ugyanakkor kijelentette: „a fix árfolyamú devizahitel-végtörlesztésről rendelkező jogszabály ismét keresetté teheti a forintalapú jelzáloghiteleket, ami segítheti a takarékokat abban, hogy visszanyerjék a korábban elvesztett ügyfelek egy részét”.

A takarékszövetkezetek megfelelő likviditással rendelkeznek a forinthitelezéshez, hiszen 100 forint betétre csupán 50-60 forintnyi hitel jut – ez nem éri el a bankszektor átlagát. A végtörlesztés az MTI szerint nem csupán üzleti lehetőséget jelent a takarékok hálózatának, hiszen egyes szövetkezeteket hátrányosan érinthet a meglévő devizahitelek rögzített árfolyamú végtörlesztése.