Jump to content

Családi kassza, mint üzleti terv

2011. 10. 03. 00:00

Közgazdászok hada ül heteken keresztül egy dokumentum felett. Amikor kész, egyeztetik a cég vezetésével, majd átírják, a folyamat pedig többször megismétlődik, amíg végre el nem fogadják a társaság üzleti tervét. Avatatlan szem számára rémisztő kép. Mégis a gyakorlat azt mutatja: üzleti terv hiányában egy vállalkozás képtelen lenne hatékonyan beosztani az erőforrásait. Márpedig ez utóbbi különösen fontos a családok számára is, ezért érdemes mindezt kicsiben megalkotni.

Sok szempontból egy háztartás is úgy működik, mint egy cég, hiszen vannak bevételei, vannak kiadásai, és vannak tervei is. A legfontosabb kérdés ezek listázása oly módon, hogy az egyes kategóriák egymással összehasonlíthatóak legyenek. Ma már erre különféle számítógépes, vagy akár okostelefonra írt program alkalmas. Ezeknél külön vezethetjük, mire mennyi pénzt szánunk, és végül mennyit költöttünk rá. Így pontosan nyomon követhetjük, hol adtunk ki többet a tervezettnél: például többet telefonáltunk, mint azt előre gondoltuk volna. Ha ezt már tudjuk, láthatjuk azt is, hol tudunk pénzt megtakarítani.

Persze mindez egy egyszerű táblázatkezelőben, vagy egy kockás papíron is vezethető. A számítógépes programok előnye az, hogy könnyen statisztikákat készíthetünk a költségszerkezetünkről. Ez azért fontos, mert célszerű, ha havi, negyedéves, és éves bontással is rendelkezünk. Ezáltal kitűzhetőek rövid, közép- és hosszú távú célok. Meghatározható, mi az, ami fontos, és mi az, ami kevésbé. Nyilván a számlák, vagy a gyerekek iskolai, esetleg sportolással kapcsolatos kiadásai nem az utóbbi körbe tartoznak.

Mint a mondás tartja, a tervek arra jók, hogy az élet átírja azokat. Ez pontosan igaz az üzleti tervekre is, így nem árt figyelembe venni ezt a tényezőt is a családi költségvetés összeállításakor. Célszerű ezért tartalékot képezni, hiszen egy gyerek nadrágja játék közben sajnos az átlagosnál hamarabb is kikophat, de akár egy ablak is könnyen kitörhet. Ez persze nem csak azt jelentheti, hogy érdemes a párnahuzatban elrejteni néhány ezrest a váratlan helyzetekre. Ilyenkor olyan eszközökbe lehet helyezni a tartaléknak szánt összeget, amelyek likvidek, vagyis könnyedén pénzre válthatóak. Ilyen például egy egyszerű bankbetét, amely egyrészt biztonságos, mivel a pénzintézet garanciát vállal az elhelyezett pénzre, illetve ha mégsem kellene felhasználnunk a félretett összeget, még némi kamathoz is juthatunk.

Az üzleti terv a családi gazdálkodásban akkor ér valamit, ha ahhoz pénzügyi fegyelem is párosul. Ez természetesen nem egyenlő a diktatúrával, csupán a rendelkezésre álló összeg ésszerű felhasználását takarja.