Jump to content

Benyújtották a költségvetést

2011. 09. 30. 00:00

A kormány pénteken benyújtotta a parlamentnek a 2012. évi költségvetés tervezetét, amelyet a nemzetgazdasági miniszter célköltségvetésként jellemzett. A kormány tervei alapján a költségvetési hiány 2,9-ről 2,5 százalékra csökken, a munkanélküliségi ráta pedig a legpesszimistább forgatókönyv szerint is 10-11 százalék között lesz majd.

Giró-Szász András kormányszóvivő szerint a nyugdíjrendszer önálló lábra állítása és az egészségbiztosítási rendszer talpra állítása is a 2012-es év céljai között szerepelnek. Jövőre kezdődik majd a Start-közmunkaprogram is, mely 48 ezer forintos jövedelmet biztosít a résztvevőknek. A munkanélküliségi ráta jövőre várhatóan 10-11 százalék körül lesz, ám a nemzetgazdasági miniszter hozzátette: „titokban reménykedünk, hogy egyszámjegyű lesz, döntően azért, mert 200 ezer embert át akarunk vezetni a Start-programmal”.

Matolcsy György kijelentette: „komoly egyeztetés után vagyunk, a Fidesz-KDNP frakciója” többször tárgyalt „az ország védelmét szolgáló költségvetésről”. A miniszter megerősítette, hogy a számok a korábban közölt sarokpontokhoz képest nem változtak. A kormány Matolcsy szerint 260, 280 és 300 forintos euróárfolyamra is készített alternatív költségvetéseket és 4,2 százalékos inflációval számoltak. A nemzetgazdasági miniszter szerint jövőre kisebb reálkereset-bővülés lesz, mint tavaly, „de lesz”.

A nemzetgazdasági miniszter szerint a jövő évi célköltségvetés öt fő célt tűz ki maga elé. Ezek egyike a Nyugdíjalap rendbetétele úgy, hogy „a bevételekből zárjuk a kiadásokat”. Ezt a folyamatot a kormány szeretné megindítani az egészségügyi rendszer átalakításával is. A harmadik gazdaságpolitikai cél a 16 százalékos szja-rendszer átalakításának befejezése, a negyedik pedig a Start-munkaprogram beindítása. Az ötödik cél egy 300 milliárd forintos országvédelmi tartalék létrehozása.

A miniszter szerint a jövő évi költségvetés legalább 1000 milliárdos egyenlegjavulást hordoz magában, melyet egyrészt kiadáscsökkentéssel, másrészt az adóbevételek növelésével kívánják elérni. A cégautóadó emeléséből 20 milliárdos plusz bevételt várnak, a jövedéki adók emeléséből 42 milliárdot, társasági adóveszteség elhatárolásának szabályozásából 31 milliárdot, a játékadóból 42 milliárdot, az online szerencsejáték adójából 30 milliárdot, az üzleti repiajándék megadóztatásából 15 milliárdot, a gépjárműszerzés illetékének megfizetéséből pedig 6,5 milliárdot. A miniszter szerint ugyanakkor minden fontos állami feladatkörre több pénz jut majd 2012-ben.