Jump to content

Szakértőnk válaszol


Kérdések-válaszok

Tisztelt Szerkesztő Úr

Az lenne a kérésem hogy az édesanyám 1922. 02.15 én született Nyírpazonyban

édesapja ,vincellér volt , édesanyja háztartásbeli, kilencen voltak testvérek, a mai napig mindenki Magyarországon élt. Édesanyám férjhez ment egy bolgár állampolgárságú, kertészhez 1952 -ben, akkor azonnal elvették tőle a magyar állampolgárságot és megkapta a bolgárt, és nem személyi igazolványa volt, hanem kapott lakhatási engedélyt Magyarországra, hogy itt tartózkodhat.

Számára ez érthetetlen volt, de elfogadta, mindig Magyarországon élt és csak kétszer utazott Bulgáriába az apukám rokonait meglátogatni a látogatás kb. egy hét volt.

Kérdésem az lenne mivel ő már betöltötte a 90 ig életévét, sőt 2014-ben már 92 lesz ő miért nem kapott vagy kaphat egyszeri juttatást, mint a többi 90éves magyar állampolgár.

Ő már túl idős ahhoz, hogy, most kérjen magának magyar állampolgárságot mivel mindig is élt és azt tekinti hazájának.

Korábban, azaz a 90 életév betöltésekor azért nem kértük az egyszeri juttatást, mert azt olvastuk a törvényben, hogy csak a magyar állampolgárságú egyének igényelhetik. A mostani jogszabályban viszont azt olvastuk, hogy az is kérheti ezt a juttatást, aki a 90 életév betöltése előtt legalább 3 hónapig Magyarországon lakott. Mivel az édesanyám mindig is itt lakott, kérdésem: Megilleti-e őt ez a juttatás?

Mivel most már 92 éves lesz megkaphatná e ezt a juttatást mivel amúgy is kisnyugdíjas?



Válaszát előre is köszönöm: Valcsev Klára
A 90, 95 és 100 évesen járó plusz juttatást nem kell külön kérni, arról a nyugdíjfolyósító küld értesítést az érintetteknek. Amennyiben ezt 90 évesen nem kapta meg, akkor erre nem volt jogosult, ha pedig számára kedvezően változik a szabályozás, akkor a juttatásról automatikusan kell értesülnie.
2013. december. 31. 13:38
1955.nov.25én születtem most 37év tiszta munkaviszonyom/iskolák nincsenek benne/ 10 év fölött a bejelentett másod állásom. /ezt a 10év-et valahova beszámitják/ Van egy 83 éves édesanyám segítségre szorulna de

munka mellett nem tudok a napi ellátásába segíteni

Ö kérdezgeti mikortol mehetek bármilyen nyugdijba.

Tisztelttel

Erdélyi Zoltán
Csak akkor lehet nyugdíjas, ha betöltötte a 64. életévét, ebből a szempontból férfiaknál nem számít a szolgálati idő.
2013. december. 31. 13:33
Tisztelt Szakértő! Olyan rémhireket hallottam, hogy a Bankba betett lekötött pénz után a válság miatt nem fognak kamatot fizetni. Lehetséges hogy ha ki szeretném majd venni még a tőkéből vonnak le? Válaszát előre is köszönöm!
Nem, a kamatra vonatkozó adók minden esetben a kamatot terhelik, a tőkét nem.
2013. december. 31. 13:32
T Hőgyek Urak!



Nem tudtunk fizetni, a Bank felmondta a szerződést. Adtunk be Kérelmet a Banknál hogy az Eszközkezelö

felé sziveskedjenek elküldeni. Válasz:A ház értéke magasabb mint amit az Eszköz-

kezelö befogad. Kérdés:Mennyi az az összeg amit befogadnak?

Tisztelettel:

Sulcz Gábor

Ui:Többször lehet Próbálkozni?
Budapesten és a megyei jogú városokban az ingatlan forgalmi értéke a jelzáloghitel-szerződés megkötésekor nem haladhatta meg a 20 millió forintot, egyéb településeken pedig a 15 millió forintot. Amennyiben ez a feltétel nem teljesül, további próbálkozásnak nincs értelme.
2013. december. 31. 13:27
A feleségem 1954-ben születet mikortól kapja meg az öreg ségi nyugdijat
Az 1954-ben született nők esetében öregségi nyugdíjra a személy a 63. életév betöltését követő 183. napon válik jogosulttá, illetve bármikor, ha rendelkezik 40 év szolgálati idővel.
2013. december. 31. 13:24
1   2   3   4   5   6   ...   44   45   46   47   48   49   50   51