Jump to content

A szegényekre hagyja milliárdjait Bill Gates

2016. 10. 28. 15:22

Hetvenmilliárd fontra becsülik az idén 60 éves Bill Gates vagyonát. A világ leggazdagabb embere, a Microsoft alapítója a Bill és Melinda Gates alapítványra hagyja vagyona nagy részét. Három gyermeke csak a töredékét kapja majd a pénznek. Vagyonát átszámolva hetvenvilliárt forintra becsülik. Mi a döntés oka és mit szólnak hozzá a gyerekek?

A három gyerek Jennifer (20), Rory (17) és Phoebe (14) elfogadják a döntést – mondta Bill Gates a This Morning című televíziós műsorban. A cél az, hogy a gyerekeim kiváló oktatást kapjanak, és azután maguk találják meg azt az utat, melyen a leginkább kreatív módon boldogulhatnak – fejtette ki elképzeléseit az örökségről Bill Gates.

Az amerikai üzletember, szoftverfejlesztő, filantróp, feltaláló 1987 óta szerepel a Forbes magazin világ leggazdagabb embereit felvonultató listáján. Informatikushallgató volt a Harvard egyetemen, de nem végezte el, inkább vállalkozásba fogott: az eredmény a Microsoft lett.

„Imádom a Microsoftot: felkészített arra, amivel most foglalkozom. Éppen úgy, ahogy annak idején láttam előre a PC és az internet forradalmát, most látom magam előtt, ahogyan a gyermekhalálozási ráta csökken. Hosszú órákon át azon dolgozom, hogy minden részletét megismerjem ennek a témának, és elősegítsem a megoldást" - nyilatkozta Gates.

Feleségével, Melindával együtt létrehozott alapítványuk életmentő vakcinák kifejlesztését támogatja, oltóanyagot juttat a nyomornegyedekbe, de támogatja a népességnövekedés megállítását, az újrahasznosítást is, aminek a kulcsa szerintük a kiemelkedően jó oktatás. A jótékonyság tölti ki manapság a Gates házaspár mindennapjait, két évvel ezelőtt például a vagyonuk harmadát tették be az alapítványba, 28 milliárd dollárt.

A gyerekeim nemcsak megértik azt, amit mi csinálunk, de büszkék is erre! – hangsúlyozta Bill Gates

Mit csinál a három gyerek?

A legidősebb a húszéves Jennifer, aki Kaliforniában a Stanford Egyetemen informatikushallgató. Az egyetem informatikai szakának nemrég ötmillió fontot adott az egyik Gates-alapítvány. Jennifer Gates ezen kívül kiváló lovas, már az országos bajnokságon is indult. A két kisebb gyerek: a 17 éves Rory és a 14 éves Phoebe középiskolás diák. Mindketten a szüleikkel laknak Seattle mellett. A Gates család kötődik ehhez a városhoz. Ezért is épített itt egy minden informatikai megoldással rendelkező házat a Gates házaspár csaknem egymilliárd dollárért. A gyerekeknek nem kell aggódniuk a jövőjük miatt – fejtegette Bill Gates a televíziós műsorban. Mindig lesz elég pénz a megélhetésükre, de a vagyon legnagyobb része a szegényeknek jut – hangsúlyozta a világ leggazdagabb embere.

(Forrás: penzugyguru.hu; hvg.hu; kép: aaj.tv)