Jump to content

Mennyit keresnek a magyar sztárok egy fellépés alkalmával?

2016. 10. 19. 17:07

A céges karácsonyi bulik közeledtével már jó előre érdemes lefoglalni egy-egy énekest, akit szeretnénk meglepetés vendégként felléptetni a rendezvényen. Bevett gyakorlat, hogy például erre a (kiemelt) időszakra extra pénzt kérnek a sztárok. De ki, mennyiért vállal egy-egy fellépést?

Tóth Gabinak igen magasra rúg a fellépési díja, ő ugyanis 370 ezer forint+ áfáért vállal el egy 30 perces fellépést Budapesten.

Aki Radics Gigit hallgatná meg szívesebben annak is mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ugyanis egy kisebb előzenekaros 50 perces fellépés 500 ezer forint + áfába kerül a fővárosban. Ebben azonban már benne van a karácsonyi felár is, ugyanis decemberben olyan sok a megkeresés, hogy plusz 50 ezer forintot dobnak rá az alapdíjra.

Egy 60 perces Vastag Csaba fellépésért 390 ezer+áfát kell fizetnünk, a nagyobb volumenű 100 perces koncertért pedig már majdnem egy milliót kellene kicsengetnünk. Ráadásul ehhez még hozzájönnek az útiköltségek is. A budapesti kiszállás 14 ezer forint + áfába kerül, ha pedig vidékre szeretnénk elhívni, akkor kilométerenként 140 forint+áfát kell fizetnünk. Valószínűleg sajnos nem lehet csak kiszállást kérni, pedig elsőre jó ötletnek tűnik.

Aki a Bulibárót, vagyis Kis Grófot látná szívesen a céges karácsonyi partin a fővárosban annak már "csak" 280 ezer forint+áfát kell fizetnie, ez azonban csupán egy 35 perces fellépést foglal magában, bár Kis Grófo sem áll túl jól már a szabad helyekkel az idei karácsonyi szezonban.

Oláh Gergőért valamivel szerényebb árat kérnek, egy Budapesti fellépése mindennel együtt 240 ezer forint+áfa, amiért egy 30-40 perces előadást kaphatunk.

Kökény Attila koncertszervezőit sajnos nem sikerült elérnünk, de korábbi sajtóértesülések szerint 225-500 ezer forint között mozog egy-egy fellépésének az ára.

De jelenleg a legdrágább fellépő a Wellhello. A zenekar nemrég Pécsaváradra látogatott, ahol egy 90 perces műsort kértek a szervezők a zenekartól, ami 2,5 millió forintjába került a településnek.

A említett összegek nem mind a sztárt illetik, ebből ki kell fizetni az utazást, a felszerelést a rendezvényszervezőt is. Van olyan, aki eleve teljes zenekarral vállal fellépést, Radics Giginek például a zenekar zenészeit is ki kell fizetnie a fellépési díjból.

(Forrás: penzugyguru.hu; penzcentrum.hu; kép: pixabay.com)