Jump to content

Megvannak a roaming-díjak

2017. 01. 27. 11:08

Az utolsó akadály is elhárult az elől, hogy júniustól a roaming végre tényleg olcsó legyen az EU területén. Egy SMS egy centnél többe nem kerülhet majd, a percdíj pedig 3,2 cent lehet.

A terveknek megfelelően június 15-től az EU-n belül roaming-díjak nélkül lehet majd telefonálni, ám most a szabályok végleges formát nyertek, meghatározták ugyanis az árak plafonját.

Az adatforgalom maximális díja a jelenlegi maximumtól mintegy 90 százalékkal van lejjebb – írja hírügynökségek nyomán a Der Spiegel Online. Eddig öt cent volt a telefonálás maximális percdíja és két cent az SMS díja, most ezt 3,2 centre, illetve 1 centre csökkentik. (Nagykereskedelmi árakról van szó, a fogyasztói árakat ebből nem tudjuk meg.)

Az adatszolgáltatás maximális díja Gigabyte-onként 7,7 euróra (mintegy 2400 forintra) csökken, ám 2022. januárig ezt 2,2 euróig (mintegy 680 forintig) kell csökkenteni.

Szigorúan ellenőrzik a gyanús felhasználókat

Mint azt korábbi cikkünkben olvashatták a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság felhívja rá a figyelmet, hogy vannak azért olyan kitételek, melyekkel azt vizsgálják, hogy valaki nem él-e vissza a helyzettel.

A roaming eltörlésének végső kereteit megadó, méltányos használatról és a roamingdíjak eltörlésének fenntarthatóságáról szóló bizottsági végrehajtási rendelete igyekszik definiálni, hogy a szolgáltatók mely esetben alkalmazhatnak 2017. június 15-ét követően is többletdíjakat a mobiltelefonos szolgáltatások felhasználása esetén roaming környezetben. Ezt a szabályozási passzust azért volt szükséges beiktatni a gyakorlatba, hogy az előfizetők ne használhassák visszaélésszerűen az így kedvezményessé vált roamingszolgáltatást.

gy a végrehajtási rendelet értelmében a roamingszolgáltatók júniustól bizonyítékokat kérhetnek be a mobiltelefonjukat tartósan külföldön használó ügyfelektől arra vonatkozóan, hogy az adott tagállamban úgynevezett szoros kapcsolattal rendelkeznek, vagyis ott laknak, dolgoznak, tanulnak. Vállalkozások esetén szükséges lehet igazolni a vállalkozás bejegyzésének helyét vagy székhelyét, a fő gazdasági tevékenység tényleges végzésének helyét vagy azt a helyet igazoló okiratot, ahol a megadott SIM-kártyát használó meghatározott munkavállalók a feladataikat végzik.

A rendelet azt is meghatározza, hogy a szolgáltatóknak az előfizetőkkel kötött szerződésben ismertetniük kell az általuk alkalmazott objektív indikátorokon alapuló, tisztességes, észszerű és arányos méltányossági feltételeket és az azokat ellenőrző mechanizmusokat. Az objektív indikátorok segítségével megállapítható, hogy az ügyfél a roamingoláshoz képest elsősorban belföldön veszi-e igénybe mobilszolgáltatást, illetve hogy más uniós tagállamokban való tartózkodáshoz képest döntően belföldön tartózkodik-e. Továbbá objektív indikátor lehet, ha egy elsősorban, de nem kizárólag roamingszolgáltatások céljából használt SIM-kártya hosszú ideig inaktív állapotban van, vagy egy ügyfél egyszerre több SIM-kártyára fizet elő, és azokat rendszeresen használja roaming üzemmódban. Ezeket az indikátorokat az operátorok minimum négyhónapos időintervallumban vizsgálhatják.

A rendelet arról is rendelkezik, hogy abban az esetben, ha a roamingszolgáltató bizonyítani tudja, hogy az előfizető a roamingszolgáltatást visszaélésszerűen veszi igénybe, akkor a szolgáltató felhívja az ügyfél figyelmét a visszaélés tényére. Ha az előfizető legalább két héten belül nem változtat addigi használatán, a szolgáltató az 531/2012/EU rendelet 6e cikk szerinti többletdíjat róhatja ki rá, de erről előzetesen szintén tájékoztatnia kell az ügyfelet.

(Forrás: penzugyguru.hu; mti.hu; privatbankar.hu; kép: FreeDigitalPhotos.net)