Jump to content

Dübörög a szegedi ingatlanpiac

2018. 02. 08. 10:25

Nem kerülte el az ingatlanpiaci pörgés Szegedet sem, ahol az elmúlt esztendőben több mint 20 százalékkal emelkedtek a lakásárak.

Harmadik helyre volt elegendő a megyeszékhelyek ranglistáján az a húsz százalékos áremelkedés, amely a szegedi ingatlanpiacot jellemezte 2017 január-szeptembere között az előző év azonos időszakához képest – derül ki az OTP Lakóingatlan Értéktérkép legutóbbi kiadványából (amely még nem tartalmazta a teljes 2017-es év adatait).

Komoly kereslet mutatkozott a lakótelepi otthonok és a hagyományos lakások iránt – mindkettő esetében az áremelkedés elérte a 21 százalékot. Csongrád megyeszékhelyén egy lakótelepi lakás négyzetmétere átlagosan 187 ezer forintba került, míg egy hagyományos építésű hasonló ingatlan esetében ez az ár 215 ezer forint volt. A családi házaknál kisebb, mindössze 11 százalékos áremelkedést regisztráltak – esetükben az átlagos négyzetméterár szintén 187 ezer forint volt.

„Az átlag persze sok mindent leplez: a státusszimbólumnak is számító Újszegeden, vagy a jobban megközelíthető Alsóvároson a divatos, korszerű és mutatós családi házak négyzetmétere 250 ezer forintnál indul és akár 350 ezer forint is lehet” – mondja Nyári Imre, az OTP Ingatlanpont szegedi irodájának vezetője, aki szerint a gyors áremelkedés után most egy kicsit csillapodni látszik a piac.

Új építésű lakások: másfél év várakozás

Vannak viszont olyan szegmensek, ahol a kínálat nem is tudja követni a keresletet: az új építésű lakások piacán – különösen, ha a frekventált belváros foghíjbeépítéseit vesszük figyelembe – 400-450 ezer forint a kulcsrakész lakások négyzetméterára, mégis akár másfél évet is kell várni, amíg elkészülnek az újonnan induló projektek.

Szegedi sajátosság, hogy még ma is viszonylag nagy az önkormányzati lakásállomány, ezért nem ritka, hogy bérleti jogokat értékesítenek. Ezen a területen az árak megduplázódása figyelhető meg: néhány páratlanul szép belvárosi nagypolgári lakás bérleti jogának átadása akár 10-14 millió forintba is kerülhet, míg egy másfél szobás panelé mára elérte az ötmillió forintot.

Az OTP Ingatlanpont irodavezetőjének tapasztalatai szerint a 45-65 négyzetméter közötti alapterületű lakások a legkeresettebbek és a vevők többnyire maguknak keresnek új otthont. Szegeden régóta jelen vannak külhoni vásárlók is, zömében vajdasági magyarok, de persze szerbek is. Mivel Szeged egyetemi város, több ezer diák jár a magas színvonalú felsőoktatási intézményekbe. Számukra széles albérleti piac alakult ki, sok ingatlan-befektetővel, akik kifejezetten kiadási célra vásároltak kisebb lakásokat.

A Tanulmányi Információs Központ közelében vannak olyan társasházak, amelyek szinte kollégiumként működnek. A bérleti díjak a lakás színvonalától függően változnak, havi 45 ezer forint körül indulnak. Sok diák egy-egy nagyobb lakás szobáin osztozik, ekkor a bérbeadó lakásonként havi 100 ezer forint körül kér tőlük összesen. Külföldi diákok szívesen vesznek ki önálló, másfél szobás, igényes otthonokat, melyek bérleti díja eléri, vagy akár meg is haladhatja a 150 ezer forintot.

Mivel az ELI Lézerkutató Központ az idén áll át teljes kapacitásra, Nyári Imre még nem érzékeli a kutatók által támasztott érdeklődést – de ami késik, nem múlik: a kutatóintézet környékén már épülnek a sorházak, lakópark szerű családi házas beépítések, melyek kiváló terepei a befektetési célú ingatlanszerzésnek.

(Forrás: penzugyguru.hu, pr7/Fotó: pixabay.com)