Jump to content

5 népszerű nyaralóhely, amit idén inkább kerülj el!

2016. 06. 08. 09:41

A nyárral együtt a nyaralások is elkezdődnek, vannak azonban olyan országok, amelyeket nem árt idén elkerülnünk. Vannak olyan, korábban hazánkban is népszerű pihenőhelyek, amelyek az utazásra nem ajánlott régiók között szerepelnek, de több európai országról is tájékoztatást adott ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Vannak olyan országok, ahova (idén legalábbis) érdemes átgondolni, hogy biztosan el akarunk utazni, mivel számos (egyébként nem megszokott) veszély fenyegethet minket. Persze a támadásokat nehéz előre megjóslni, azonban korábbi értesülések a nyár folyamán a tömött turisták által látogatott városokban, tengerpartokon elkövetett merényleteket valószínűsítik, így alapvetően ezeket célszerű elkerülni.

Egyiptom

Ugyan néhány éve még Egyiptom volt az egyik legnépszerűbb külföldi nyaralóhely, azonban az arab tavasz óta több terrortámadás is történt az ország területén. Mi is írtunk korábban a népszerű üdülőhely, Sarm el-Sejk elnéptelenedéséről, a korábban magyar turistákkal tömött városban szinte alig utaznak. Ennek oka egyébként egy orosz repülőgép ellen elkövetett terrortámadás volt, amely egy helyi reptéri biztonsági embernek köszönhetően valósulhatott meg. A Sínai-félsziget északi és középső részét a Külügyminisztérium az utazásra nem javasolt térségek között sorolja fel, míg Egyiptom többi része a fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok között szerepel.

Az utazási irodák egyébként akciósan ajánlanak nyaralást az egyiptomi városba, közel féláron foglalhatjuk le egyes utazási irodáknál a pihenésünket. Ugyan egy kihalt városban kisebb az esélye egy terrortámadásnak, de ettől függetlenül nem árt végiggondolni a kockázatokat és olyan utasbiztosítást kötni, ami baj esetén is térít.

A közelmúltban tisztázatlan okokból lezuhant Egyiptair repülő miatt egyébként nemcsak a Sínai-félszigetre, hanem az ország más részeibe is veszélyesebb lehet utazni, ráadásul kiderült, hogy egy hét alatt három kényszerleszállást hatottak végre Egyiptair repülők. Emiatt viszont egy egyiptomi körutazás sokkal kevesebből megúszható, akár 40 százalékkal olcsóbb ajánlatokat is találhatunk, ha a piramisokra vagy a Szfinxre vagyunk kíváncsiak, ezért cserébe persze fokozott kockázatokkal kell számolnunk.

Görögország

Szinte naponta látni a híradóban, hogy a görög-macedón határon menekültek ezrei gyűltek össze, de az ország szigetein is sok szíriait szállásolnak el. Ugyan eddig semmilyen incidensről nem lehetett hallani, azonban egy zsúfolt szigeten nehezen szakadhatunk ki a hétköznapokból, pedig a nyaralás célja elsősorban ez lenne.

Nem egész Görögország érintett azonban a menekültválságban, ráadásul a gazdasági visszaesés miatt most sokkal olcsóbban utazhatunk ide, mint néhány évvel ezelőtt. Érdemes lehet olyan várost vagy szigetet választani, amit nem érint a menekültek útvonala, így itt nyugodtan pihenhetünk. Ilyenek egyébként azok a szigetek, amelyek a Peloponnészosz-félszigettől nyugatra, a Jón-tengeren helyezkednek el, ilyenek például Korfu vagy Kefalónia.

Franciaország (Párizs)

Az elmúlt évben két terrortámadás helyszíne is Párizs volt, ami óvatosságra int, ráadásul jelenleg is folynak azok az országos tiltakozások, amelyek az új munkatörvénykönyvének elfogadását szeretnék ellehetetleníteni. Hiába rendezik meg heteken belül az országban a labdarúgó Európa Bajnokságot, a tüntetők kijelentették, hogy akár a rendezvény elmaradása sem zavarná őket. Franciaországban egyébként már napok óta nehéz üzemanyaghoz jutni, így a közeljövőben nem túl célszerű autós körutat tervezni az országba.

Franciaországban szükségállapot van érvényben, a terror- fenyegetettségi szint a legmagasabb fokozatú. A rendőrség, csendőrség és más rendvédelmi szervek szükség esetén udvariasan, de határozottan és szigorúan fognak fellépni - hívja fel a figyelmet a Külügyminisztérium Franciaországgal kapcsolatban.

Brüsszel

Az Iszlám Állam (ISIS) és a terroristák egyik fő célpontja az Európai Unió és annak "fővárosa" Brüsszel. Ugyan a város nem tipikusan a nyári nyaralások célpontja, azonban akik a tengerpartok helyett inkább a városnézést kedvelik, azoknak nem biztos, hogy éppen most érdemes felkeresnie a belga fővárost.

A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint egyébként a város repterét fokozottan ellenőrzik, így nem árt a szokásosnál korábban elindulni. A reptérre behajtó autókat átvizsgálhatják, a terminál épületébe pedig kizárólag a jeggyel rendelkező utasok léphetnek be.

Brazília

Kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egzotikus nyaralásra induljanak, azonban Brazília nemcsak a Copacabana miatt lehet vonzó, a 2016-os nyári olimpiai játékokat is Rio De Janerioban tartják. A dél-amerikai országban azonban politikai válság van (közvetve az olimpia miatt is), illetve nemrég terjedt el az országban a Zika-vírus.
A vírusfertőzés bizonyos esetekben súlyos mellékhatásokkal járhat. Az ismert, de teljes körűen nem felmérhető mellékhatások közül a legsúlyosabb a kisfejűség (mikrokefália). Az eddigi kutatási eredmények szerint a terhesség első három hónapjában Zika-vírussal megfertőzött nők az átlagosnál jóval nagyobb százalékban szülnek olyan, korlátozottan életképes gyermeket, akinek a fejkörmérete nem éri el a 33 centimétert. Jelenleg úgy tudni: ha a nő azután esik teherbe, hogy átesett a betegségen, akkor a korábbi fertőzés már nem jelent veszélyt a magzatra - olvashatjuk a Külügyminisztérium tájékoztatásában.

(Forrás: penzcentrum.hu / Kép forrása: FreeDigitalPhotos)