Jump to content

Takarék és bankfiók is működhet postaként

2016. 04. 28. 09:22

Az Országgyűlés kedden elfogadta a postatörvény módosítását, amely lehetővé teszik, hogy pénzügyi intézmények is nyújthassanak ezentúl postai szolgáltatást a kistelepüléseken - olvasható a Magyar Posta szerdai közleményében.

Országosan több száz olyan kisposta működik - jellemzően 2000 fő alatti településeken - amelyek naponta több órányi kihasználatlan kapacitással üzemelnek, a feladott levelek száma nem éri el a napi öt darabot, a feladott csomag darabszáma pedig hetente átlagosan egy. Ezek a posták jórészt nagyon rossz műszaki állapotúak, felújítási költségük összesen 4-5 milliárd forintot emésztene fel - emlékeztet a posta közleménye.

A helyi hitelintézetek postai szolgáltatások nyújtásába történő bevonásának eredményeképpen az ügyfelek egyszerre egy időben a megszokottnál több szolgáltatást vehetnek majd igénybe - kommentálta az új program elindítását Németh Lászlóné nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár, aki a bürokráciacsökkentés irányába tett újabb lépésnek nevezte a programot.

A postánál a jogszabályi felhatalmazás alapján most arra készülnek, hogy magasabb színvonalon és hatékonyabban valósulhat meg a postai szolgáltatások kiszervezése, amely jelenleg is 300 ponton működik.

Az előzetes kalkulációk alapján 300-500, 2000 fő alatti település lehet érintett. A jogszabály hatálybalépését követően elkezdjük a program részletes kidolgozását és minden érintett féllel megkezdjük a tárgyalásokat. Első lépésként 10-15 ponton pilot jelleggel teszteljük az új konstrukciót, amelyre akár már nyáron sor kerülhet. A pilot tapasztalatait kiértékelve döntünk a projekt kiterjesztéséről - nyilatkozta Szakra Zsolt, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója.

A Magyar Posta mintegy 30 ezres munkavállalói létszámából nagyságrendileg ezer postás lehet érintett abban, hogy a jövőben az ügyfelek kiszolgálását a településen működő pénzintézetben végzik majd.

A vezérigazgató azt is hangsúlyozta, hogy a vállalkozásba adás kizárólag a postahelyi ügyintézést érintheti, azaz a fizikai postahivatali kiszolgálást, a háznál való kézbesítési tevékenységet nem, ezt a feladatot tehát a program elindítása után is a Magyar Posta fogja ellátni.

(Forrás: portfolio.hu / Kép forrása: FreeDigitalPhotos)