Jump to content

Nem használjuk ki az ingyenes készpénzfelvételt, pedig ezreket lehetne spórolni

2016. 04. 08. 10:39

Még mindig sok bankszámlával rendelkező ügyfél van Magyarországon, aki fizet a kártyás készpénzfelvételért, mert nem igényelte az ingyenes lehetőséget. A jegybank adatai szerint természetes személyek körülbelül 9,32 millió számlát vezetnek a hazai bankoknál, a hitelintézetek nyilatkozatai szerint pedig a számlák nagyjából felénél kérvényezték az ingyenességet az ügyfelek.

A banki ügyfelek 2014 februárja óta vehetnek fel díjmentesen készpénzt a bankautomatákból legfeljebb havonta két alkalommal, és maximum 150 ezer forintig. Ahhoz, hogy élhessenek ezzel a lehetőséggel, csupán egy nyilatkozatot kellett erről leadniuk, amit egyébként most is megtehetnek. A dokumentumhoz ráadásul még a fiókot sem kell felkeresniük, ha van internetbankjuk, ott is ki lehet tölteni. Bár a nyilatkozat kitöltése semmibe sem került, két év után is sokan vannak még, akik nem éltek a lehetőséggel. Hogy mi ennek az oka, azt a bankok is csak találgatják. „Lehetnek olyan ügyfelek, akikhez még nem jutott el az információ, és nem is hallottak a lehetőségről, másoknak nem volt idejük leadni a nyilatkozatot” – vélekednek az MKB szakértői.

Aki nem kéri az ingyenes készpénzfelvételt, az a most hozzáférhető számlacsomagokkal általában sokkal drágábban bankolhat. Az ATM-es készpénzfelvételnél szinte minden bank felszámítja legalább a tranzakciós illetéknek megfelelő 0,6 ezrelékes díjat, de többnyire ennél többet is. Saját ATM-nél is több száz forintos díj rakódhat még a kötelező illetékre, idegen ATM-nél pedig még vastagabban foghat a bankok tolla: több száz forintot és emellé még 1-1,5 százalékos díjat is felszámolhatnak egy-egy tranzakció után. Vannak olyan számlacsomagok, amelyeknél egy idegen ATM-es készpénzfelvétel 150 ezer forint esetén 2-3 ezer forintba kerül.

(Forrás: vg.hu / Kép forrása: FreeDigitalPhotos)