Jump to content

Nem változott a jegybanki alapkamat

2014. 09. 23. 00:00

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden nem változtatott a jegybanki kamatláb hét százalékos szintjén.

Nem változtatott a jegybanki alapkamaton kedden a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A kamatdöntő ülés döntése alapján így az irányadó kamatláb továbbra is 7 százalék marad. A kamatszint 2011 januárja és novembere között 6 százalék volt, az MT ekkor két lépésben, összesen egy százalékponttal emelte meg azt.

A kamattartó döntés az MTI szerint megfelelt a piaci várakozásoknak – a bejelentést követően a forint árfolyama sem változott. A kamatdöntést követő öt percben a euró forintban számított ára gyakorlatilag nem változott – ez nagyjából 289,80 forint körüli euróárfolyamot jelent. Az euró ára délelőtt tíz órakor mintegy 290,36 forint volt, míg a jegyzés hétfő délután a 292,02 forintot is elérte.

A svájci frank jelenleg 240,50 forintba kerül, a dollár jegyzése 215,40 forint, a japán jen pedig 2,6740 forint környékén stagnál. A svájci frank ára kedd délelőtt tíz órakor frankot 241,03 forint volt – az árfolyam hátfő délután a 242,46 forintot is elérte. A dollár délelőtt 215,98 forinton állt az előző délutáni 218,24 után, a japán jen pedig 2,6771 forinton a hétfő délutáni 2,7147 forinttal szemben.