Jump to content

Jelentősen nőttek a bérek

2017. 10. 19. 15:24

Augusztusban a bruttó átlagkereset 13,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésében. A növekedés üteme alig különbözött az előző havi 13,1 százalékostól, de abban június után ismét szerepet játszott a jutalmak és prémiumok, valamint más egyszeri kifizetések 31,0 százalékos növekedése, ezektől megtisztítva 12,4 százalékos volt a keresetek átlagos emelkedése.

A költségvetés szektorban 17,8 százalékkal emelkedtek az átlagkeresetek, az egyszeri tételek 82,0 százalékos megugrása miatt, de a rendszeres bérek is átlag felett, 14,4 százalékkal nőttek. A versenyszférában 11,5 százalékos volt a keresetek éves növekedése és a rendszeres kifizetések is 11,6 százalékkal emelkedtek.

Az év első nyolc hónapjában a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 12,7 százalékkal nőttek. A KSH ezúttal is megismételte, hogy növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések volt hatással.

A keresetek öt éve folyamatosan emelkednek

Cseresnyés Péter szerint az emelkedés annak tudható be, hogy a munkaerőpiacon jelentős igény alakult ki a jól képzett munkaerő iránt, akiket a munkaadóknak meg kell fizetniük – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön az M1 hírcsatornán a KSH adataira reagálva. Az első nyolc hónapban a nettó bérek 2010 hasonló időszakához képest több mint 50 százalékkal emelkedtek a többi között a családi adókedvezménynek is köszönhetően. A nettó béremelkedés a kedvezmények nélkül is meghaladja a 46 százalékot – tette hozzá.

Az államtitkár kitért arra is, hogy minden ágazatban jelentős a béremelkedés, bár a vállalkozásoknál az átlagosnál alacsonyabb a reálbér növekedése, mert a kormányzat jelentős életpálya modellekkel próbálja segíteni a közszférában dolgozó munkavállalókat. Kiemelte, hogy az átlagos reálbér növekedés hónapok óta 10 százalék feletti, a versenyszférában a fizikai munkát végző dolgozók bére emelkedett a legjelentősebben, 14 százalékkal. Az ágazatok közti különbség kezd eltűnni, az elmúlt időszakban a mezőgazdaságban és az építőiparban dolgozók bére is emelkedett, ami arra vezethető vissza, hogy komoly igény van a munkaerőre – tette hozzá.

(Forrás: penzugyguru.hu; mti.hu; FreeDigitalPhotos.net)