Jump to content

Vasárnap este nyit a CeBIT

2017. 03. 17. 16:30


2017. március 20-24. között Hannoverben kerül megrendezésre a CeBIT, a világ egyik legjelentősebb nemzetközi információs technológiai szakkiállítása. A partnerország, Japán révén az úgynevezett 5.0-ás társadalom (Society 5.0) kialakulása a kiállítás központi témája.

A kiállítást vasárnap este nyitja meg Angela Merkel német kancellár és Abe Sindzó, az idei partnerország, Japán miniszterelnöke. A hannoveri vásárvárosban több tízezer négyzetméteren berendezett kiállítás hétfőtől látogatható. A rendezvényen 70 országból mintegy 3000 kiállító mutatja be termékeit és szolgáltatásait. A technológiai innovációval foglalkozó új, feltörekvő cégek – startup vállalkozások – aránya történelmi csúcsra emelkedik, a 35 országból összegyűlő 350 fiatal vállalatnak egy külön csarnokot is biztosítottak, további bő 200 startup cég pedig más helyszíneken mutatkozik be. A péntekig tartó kiállításra 200 ezer szakmai látogatót várnak.

Az idei CeBIT minden eddiginél látványosabb lesz, átélhetővé teszi a digitális átalakulást, ami annak tulajdonítható, hogy a negyedik ipari forradalomnak vagy 4.0-ás iparnak is nevezett folyamat – a digitalizáció és az ipar összekapcsolódása – egyre több kézzel fogható, használható terméket eredményez. Így például az egyik csarnokban vezető nélküli kisbuszok – a svájci PostAuto AG gyártmányai – szállítják a látogatókat, a Digitalizáció élőben (Digitalisierung live) nevű szekcióban pedig gyakorlati példákon keresztül mutatják be, hogy miként alakítja át a digitalizáció a gazdaság teljes értékteremtési láncolatát.

A CeBIT-re szervezett több mint kétezer előadáson, konferencián sok “sztár” is fellép, nagy várakozás előzi meg például a robotika úttörőjének számító japán Isiguro Hirosi prezentációját, az informatikai hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) adatgyűjtő programjait leleplező Edward Snowden online fórumát és a technológiai fejlődés legnagyobb hatású kortárs teoretikusai között számon tartott Ray Kurzweil, a Google fejlesztési igazgatója előadását – mondta egy berlini sajtóbeszélgetésen Hartwig von Saß, a CeBIT kommunikációs vezetője.

A kiállítás valamennyi fő témájára jellemző, hogy testközeli módon ábrázolja, miként hatja át az informatika és a digitalizáció az üzlet és az élet egyre több területét. A virtuális valóság (VR) témakörét tekintve például a berlini Charite egyetemi klinikai kutatói arról tartanak bemutatót, hogy miként készülnek VR-alkalmazásokkal nehéz műtétekre, az egyik vezető autógyártó vállalat pedig “virtuális autószalon” fejlesztésével érkezik a CeBIT-re.

Kiemelt téma továbbá a dolgok internete (IoT) is, amely ágazati előrejelzések szerint áttörés előtt áll, a következő két évben várhatóan 50 milliárd úgynevezett buta dolog – vagyis nem okostelefon, okosóra vagy hasonló készülék, hanem például közlekedési lámpa vagy raktári polc – kapcsolódik rá az internetre.

A CeBIT-en nem hagyományos standdal képviselteti magát Magyarország, a rendelkezésre álló 400 négyzetméteres alapterületű pavilonban egy komplett házat mutatnak be. Ezáltal a digitalizációnak nemcsak a gazdaságban értelmezhető eredményei jelennek meg, hanem a mindennapi használhatósága is. A digitális szakkiállításon hazánkat 21 startup cég képviseli.

(Forrás: mti.hu; sikeresceg.hu; kép: google)